Az Őrző és a Kicsi
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu. Különleges falu volt ez, ahol békesség volt minden házon. Az emberekben nem volt harag, nem volt féltékenység. Nem volt beteg senki és nem félt senki semmitől, mert mindenki tudta, hogy ott él a faluban az Őrző. Meggyógyította mindenki testi-lelki baját. Szelíd volt, csendes. A szeme örök vidámságot, csínyt tükrözött. Ha valaki átlépte a határokat és szeretetlen volt a többiekkel, olyan haragos tudott lenni, hogy akire mérges volt, szemének egyetlen villanásától elszégyellte magát. Nem is kellett mondania semmit, visszakerült az elcsent holmi, elnézést kért, aki megbántotta a másikat, egyszóval visszaállt az élet rendje.
Az Őrzőről senki se tudta, hogy kiféle-miféle. Mindig is volt. Talán régebben ott élt, mint a falu, de ezt nem tudták a legidősebbek se. Lassan evett, óvatosan mozdult és szívesen tanított. No, nem iskolában írni-olvasni (bár néha azzal is elütötte az időt), hanem mesékkel, történetekkel tanított küzdelemre, becsületre, gyógyulásra, felkészített az életre. A faluban megvolt mindenkinek a dolga: volt, aki vadászott, más kertet művelt, vagy falat rakott, ruhát szőtt. Az őrző egyiket se végezte, mégis mindenhol ott volt. Ha ragadt a szál, megigazította a rokkát. Ha bedőlt a fal, kezével simította vissza. Megjelent, ahol szükség volt rá, de nem lakott ott a faluban.
Az erdőben volt egy vára. Nem kacsalábon forgó palota volt ez, hanem még annál is különlegesebb. Szobák és folyosók tánctermek és tornaszobák, kártya-barlangok és gyerek-altatók voltak egymás hegyére-hátára rakva, finoman kiegyensúlyozva. Ott forgott egyik a másik sarkán. Ide-oda rengtek, és bár minden folyton mozgott egyensúlyt és biztonságot sugárzott az egész építmény. Az őrző évről-évre ezt építgette. Mindig egy termet tett a többi tetejébe. Néha egyik-másik összedőlt. Ilyenkor néhányat megcserélt, máshova tette a súlypontot és mehetett tovább a növekedés. Azt mondta, ez az ő művészete. Ebből a palotából hozta ki a gyógyszereket, varázsszerszámokat, melyekkel meg tudott oldani mindent. Megetette az éhezőt, vigasztalta a kétkedőt és erőt adott a csüggedőnek. Boldognak tűnt a falu, de mégsem volt teljesen idilli az élet. Az Őrző időnként megküzdött az óriás farkassal. A farkas egyszer csak megjelent a semmiből és rögtön belé mart, kiharapott egy darabot a lábából, arcából. Volt, mikor a fogait ritkította meg. De az őrző derekasan helyt állt. Mindig elkergette a farkast, utána egy kicsit elvonult a palotájába, majd újra derűsen és erősen jelent meg. Sosem takarta el sebhelyeit, de nem is hencegett vele. Csak sétált, mosolygott és tanított. Aki csak tehette, elkísérte sétáira, hallgatta meséit, tanult tőle.
Volt egy kedvenc tanítványa, akit Kicsinek nevezett. Mindenhova magával vitte. Elmagyarázta, hogyan kell a harmatból fiatalító elixírt nyerni. Hogyan beszélhet az állatokkal és növényekkel, amelyek megmondják neki, milyen bajra mi az orvosság. És tanította játszani is. Önfeledten, mert azt mondta, aki nem tud játszani, nem tud élni, és aki nem tud élni, az beteg és másokat is megbetegít. Olyan hintájuk volt, mely a csillagos égig szállt fel. Ha Olyan papírsárkányuk, mely kihasította az esőfelhőket a vetés felett. Kimentek a mezőre játszani, sose lehetett előre tudni, mi fog történni, de Kicsi tudta, hogy mindig biztonságban van és hogy mindenre képesek.
Persze megmutatta azt is, hogy kell a szobákat egymásra illeszteni, hogy szépen megmaradjanak. Nem volt szabad kapkodni, figyelni kellett a sorrendre. Minden szobát mozgásban kellett tartani. Kicsi mindig nagyon figyelt. Szerette az őrzőt. Szerette a játékot, szeretett építeni, csak a farkastól félt.
Egyszer az Őrző egyedül vele ment ki a mezőre és nagyon komolyan nézett Kicsire. Azt mondta:
– El kell neked mondjak egy titkot. Nagyon figyelj, sietnem kell, mert mindjárt itt a farkas.
– Menjünk innen, félek tőle!
– Nincs mitől félni, a farkas önmaga nem tud bántani.
– De már olyan sokszor bántott téged!
– Mert hibáztam. Nem figyeltem. Vagy csak egyszerűen meg akart tanítani valamire.
– Ne mondd ezt! Félek. Győzd le a farkast! Te vagy az Őrző, mindent meg tudsz tenni.
– A farkast nem lehet legyőzni. Nem is kell. Onnan jön, ahonnan én is, és oda tér vissza. Most vele megyek. Ez a titok. Ezt kell megértened. A farkas engem hazavisz. Letelt a szolgálatom.
– Nem, nem, nem, hazudsz! Nem csinálhatsz ilyet! Mi lesz velünk? Hogy hagyhatsz itt mindenkit. Ki tart rendet? Ki gyógyít és békít, ki tanít és ki játszik. Ki lesz az őrző?
– Te! Neked kell folytatnod, amit abbahagyok. Amit tudok, azt megtanítottam neked. A te dolgod, hogy tovább vidd.
– Én építsem tovább a palotádat?
– Nem. Az az én palotám volt. Azt nem építheted tovább. Sajátot kell raknod. Az enyém össze fog dőlni. Vedd el, ami kell. Ami hasznos, építsd be a sajátodba. Figyelj az egyensúlyra, a sorrendre és hogy minden része mozgásban legyen! Ha valami összedől, építsd újra! Fog menni, csak néha vedd észre, hogy eltolódott az egyensúly.
– Olyan akkor sincs, hogy többé nem látlak.
– Én látni foglak onnan. Akkor leszek rád büszke, ha egészen más palotát építesz. Nagyobbat, szebbet, vidámabbat. Ami csak a tiéd.
– És mi lesz a farkassal?
– Meg fog látogatni. De ne félj! Mindig küzdj meg bátran és tanulj, épülj, erősödj a sebeidből. Így leszel erősebb és bölcsebb. Az nem baj, ha néha hibázol. Az a baj, ha nem ismered el és nem tanulsz belőle. Most már mennem kell…
És megjelent a farkas. Nagyobb volt mint eddig bármikor. Most nem morgott, nem harapott. Meghajtotta a fejét az Őrző előtt. Megszagolta a kicsit majd lehasalt. Az őrző a hátára ült és egy szempillantás alatt eltűntek.
Forrás: Pinterest
Kicsi az öklét rázta az Őrző hűlt helye felé. Haragszom rád! Ha szerettél volna, most nem hagysz itt. Szükségem van rád! Hallod? Kicsi vagyok és szükségem van rád! Majd sírva összegörnyedt, majdnem elaludt. Csak tompán érzékelte a robajt.
A palota összedőlt. Az emberek a faluban először kétségbeestek, majd egymás ellen fordultak. Senki sem találta a helyét, nem ment a munka, összevesztek a szomszédok és megbetegedtek a gyerekek.
A Kicsi egy darabig haragudott még az Őrzőre, hogy elhagyta őt és a falut. Nem is küzdött a farkassal. Azután félni kezdett. Majd nagyon sokat aludt. Amikor felébredt, tudta, hogy mit kell tennie. Fogta az őrző botját és végig ment a falun. Volt, akinek a sarkára csapott, mást megsimogatott. És elkezdte építeni a palotáját az erdőben. Első szobája egy emlékszoba volt az Őrző legszebb bútoraival, festményeivel. A második egy könyvtár, ahova még az Őrző könyvei, tudása lett felhalmozva, rendszerezve. A harmadikba már maga kezdte gyűjteni a tárgyakat.
Azóta sok idő telt el.
A palota nagy lett, és vidáman lóbálóznak a szobák egymáson. Tele van gyerekszobával és játékokkal. A falu is más. Nem is tudják, hogy került közéjük a Kicsi. Csak örülnek, hogy békességet és derűt áraszt még akkor is, ha néha-néha megküzd a farkassal.
Itt a vége, fuss el véle, aki tudja, elmesélje!
Tetszett? Nyomj egy lájkot, oszd meg! Szeretnél te is saját mesét? Itt kérd:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: