Sz. A.-nak szeretettel
6 éves kortól ajánlott, de felnőtteknek íródott
Egyszer volt, hol nem volt volt, valahol az üveghegyen innen, de a Városmajor utcán túl élt egyszer egy Panka nevű tündér. Ez a tündér a város mellett élt egy kis házban, amit ő épített magának és a barátainak. Az épületre csak ritkán sütött rá a Nap, mert a panelházak eltakarták. Pankát ez nem zavarta, mert ő is csak aludni tért be, olyan sok dolga akadt. Viszont a lakhely mellett volt egy kis földecskéje, ami szép napos, szélvédett helyen volt. Ezt a területet gondozta, ápolgatta. Afféle permakultúrás kert volt, ahol a gyomnak tartott növényeknek is meg volt a helyük és szerepük, és ahol nem akarta kizsákmányolni a talajt, hanem amit adott neki a föld, azt vissza is adta neki. Leginkább szeretetet, törődést, minőségi időt és ajándékokat.
Itt nevelte a gyógynövényeket. Nem csak olyanokat, mint amiket a gyógyszertárban lehet kapni köhögésre, meg lázra, hanem volt sok csodanövénye is, ahogy az egy valamirevaló tündérhez illik. Volt a kertjében szóló-szőlő, ami vigasztaló szavakat mondott a bánatos embereknek. Éjjel nappal szóltak a szőlők és a lágy szél elvitte szavaikat a címzettek fülébe. Volt bongó-barack, ami csendült-bondult, ha valaki hazudni akart egy igaz ember ellen. Az utóbbi időben csak azért lehetett őket kevesebbet hallani, mert alig akadtak igaz emberek a környéken. Viszont Panka elgurította a terméseket a világba, így azok megkeresték, akiknek szükségük volt rájuk, nagy fejfájást okozva a hazugoknak. Ők azt hitték, hogy migrénjük van. Volt gurgula-gumó, ami fényesítette gurgulázó kacagásával még a leginkább besavanyodott ember sötét szívét is. Beszélhetnénk a csók-csenő cseresznyéről, a doromboló dinnyéről, az egészség-egresről és a feleselő fagyalról is, de napokig tartana, ha mindet fel szeretnénk sorolni.
Boldog volt a tündér. Boldogok voltak az emberek is, akik ugyan nem tudtak a tündérről, igazából gyógynövényeit se látták, de jótékony hatását szívükben érezték. És persze boldogok voltak Panka barátai: az állatok, a növények, tündér-társai, angyal ismerősei és néhány kiváltságos ember is barátjának mondhatta Tündér-Pankát. Én is valamelyik csoportba tartozom, ami nagy szerencse, mert így tudok erről az esetről. Ha pedig hallottam, szeretném is elmesélni.
Egy reggel furcsa dolog történt a kertben: A bolondozó-borsó eltűnt! Tündér Panka kérdezte a szóló szőlőt, de az nem látta. Faggatta a bongó-barackot, de ő csak hallgatott. Kíváncsiskodott a gurgula-gumónál, ő is csak begubózott. Érdeklődött, kutatott, vizslatott… Mindhiába! Senki sem tudott neki segíteni. Mi lesz így az óvodában? Hogy fognak a gyerekek reggeltől estig bolondozni? Mitől lesz erejük este is bukfencezni, ha nem kever a főzelékükbe egy kis bolondozó-borsót? Addig-addig sertepertélt kertjében kiabálva, sóhajtozva, kérlelő szóval, hogy elfáradt. Leült a földre és úgy tanakodott magában. Végül azt gondolta: Elment a borsó világgá! De nem tudott utánamenni, vigyáznia kellett a többi növényre, ki ne száradjanak, le ne kókadjanak, el ne csellengjenek. Megkérte hát jó barátját, a kismadarat, keresse meg a világgá ment bolondozó-borsót és hozza vissza! Igen ám, de hogy találhatná meg a világban azt az apró borsót – kérdezte a kismadár. Panka, mivel nemcsak szép és kedves, de okos is volt, rögtön tudta a választ. Nem a borsót kell keresni, hanem a hatását, a bolondozást, szertelenséget, vidámságot. Majd az nyomára vezeti az eltűntnek.
A kismadár el is indult és nézte, merre van a világban nagy örömködés, mert biztos ott lesz a borsó. Először a vándor cigányoknál érdeklődött, mert ők tudtak mindenen nevetni, pedig nem volt pénzük, csak sok idejük egymásra. A gyerekek és szüleik bukfenceztek, ugráltak, kacagtak önfeledten. És tudtak közösen énekelni, szívből szeretni, összeveszni és kibékülni. De ott csak pálinkát talált. A bolondozó-borsót nem lelte. Tovább ment a franciákhoz, ahol a hálószobákból hallott ki csiklandozó kacajokat. Állítólag sokféle bolondságot látott. Sokáig faggatta a kismadarat, hogy mit talált ott a vörösboron, izzó szemeken és bódító szavakon kívül, de nem volt hajlandó elárulni. Az biztos, hogy bolondozó-borsó ott se volt. Végig járta Amerikában a kaszinókat és játéktermeket. Látott hamis-kártyát, éjszakákat átvirrasztó szenvedélyt, vad rock&rollt, de bolondozó-borsónak még csak csíráját se vélte felfedezni. Hazament elkeseredetten a tündérhez és elmesélte, hogy mindenhol a lelkük mélyén szomorúak az emberek. Azok megpróbálják pótolni a borsót, de sehol se találni igazi, önfeledt bolondozást. Beszámolt, hányféle pótlékkal, önámítással találkozott. Elmesélte, hogy mennyire nagy szüksége van az embereknek Pankára, az ő kertjére és persze bolondozó-borsóra. De most már nem tudja, valaha előkerül-e?
Ekkor megszólalt a borsó: Itt vagyok! Csak bebújtam ide az árnyékba. A ház oldalába, ahova nem süt soha a Nap, mert a betonból épített szürke skatulyák eltakarják, és elrejtik a természetet a szem elől. Bolondozni szerettem volna, azért bújtam el a szürkeségbe. Kíváncsi voltam, megtaláltok-e ha itt vagyok a szemetek előtt, de mégsem ott, ahol vártok! De most, hogy látom, milyen nagy a szükség, ültessetek vissza, hogy nagyra nőjek! Engedjétek rám az ég tüzét, hogy perzseljen, vakítson, szárítson és melegítsen! Öntözzetek meg csendes patakként csordogáló könnyekkel, viharos zokogásokkal fűszerezett esővel, és meglássátok, hogy mennyi csodát tud tenni a természet és az emberi szív, ha nem választjuk el egymástól! Így is lett! A borsó másnapra több millió szemet termett, melyet a kismadár szétszórt a világban. Azóta is ott nő az emberek udvarán, vagy csak a város szélén. Néha az árnyékban, vagy virágcserépben. A szemünk előtt van, ha akarjuk, megtapasztalhatjuk. Néha becsempészi az életünkbe -akarom mondani ételünkbe- egy jó tündér, és csak azt vesszük észre, hogy talán nem tudjuk az okát, de vigyorgunk és bolondozunk. És ez így van rendjén!
Itt a vége fuss el véle, aki tudja, elmesélje!
Tetszett? Nyomj egy lájkot, oszd meg! Szeretnél te is saját mesét? Itt kérd:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: